Sütés-főzés, ahogy te is szeretnéd

HENI SÜT NEKED

Nyári töltött káposzta (házi savanyítással)

2015. július 09. - Heni süt neked

 

nyari_toltott_kaposzta3.jpg

A világ legegyszerűbb dolga nyáron káposztát savanyítani. Ezzel a módszerrel 1 óra alatt elkészülünk vele, és 5 perc munkát igényel. Lássuk: egy fejes káposzta torzsáját háromszög vagy négyszög alakban kivágunk (ahogy sikerül), majd a keletkező űrt teletöltjük sóval (igen, tele!), teszünk bele köménymagot, babérlevelet és szemes borsot, majd felöntjük annyi ecettel, hogy teljesen befedje a kialakult rést. Valahogy így:

nyari_savanyu_kaposzta.jpg

nyari_savanyu_kaposzta1.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Beletesszük a káposztát egy lábosba és felöntjük annyi vízzel, hogy a"nyakáig" érjen. Feltesszük forrni, majd utána takarékra állítva összesen 1 órát főzzük. Ennyi idő alatt átjárja a leveleket az összes fűszer és az ecet is elvégzi áldásos tevékenységét. Ha elkészült, vegyük ki a léből (ezt később savnyításhoz bármikor felhasználhatjuk, tehát ki ne öntsük, tároljuk a hűtőben egy pille palackban, csavaros üvegben. Bármeddig eláll.) Hagyjuk kihűlni, majd szedjük leveleire, és már tölthetjük is. Mivel nyári káposztáról van szó, ezért görög joghurttal és kaporral készül. Könnyű és isteni ízű. És elmondhatjuk: mi készítettük a savanyú káposztát is :)

Hozzávalók a káposztához:

  • 1 fej káposzta
  • 4-5 ek. só
  • 10 db bors
  • 1 kk. köménymag
  • 4-5 db babérlevél
  • 2-3 dl ecet - a káposzta nagyságától függően (10%os)

Töltelékhez:

  • 50 dkg darált sertéshús
  • 5 dkg rizs (én előfőzöttet használok ehhez)
  • 1 tojás
  • 4 dl görög joghurt
  • 1 cs. kapor
  • só, bors
  • 2 ek. ékezési keményítő
  • 0,5 dl olaj

Elkészítése:

A savanyított káposztából annyi levelet szedünk le, amennyi gombócot szeretnénk készíteni. A többit felcsíkozzuk. Egy kevés olajon megfuttatjuk az aprókáposztát, felöntjük annyi alaplével vagy vízzel, hogy 2 ujjnyira ellepje, majd a káposztalevelekbe tekert húsgombócokat (darált hús+tojás+rizs+só, bors) beletesszük. Hagyjuk lassan, gyöngyözve forrni kb. 3/4 órán át. Ekkor kiszedjük a töltelékeket és a langyos vízzel elkevert keményítőt és 3 dl joghurtot belekeverjük az alapba. Majd visszahelyezzük a húsbatyukat és egyszer felforraljuk. Tovább ne, mert akkor a keményítő elveszti hatását! A felaprított kaprot beleszórjuk a legvégén, de egy csipettel hagyjunk a tálaláshoz, amikor is a joghurt maradékával együtt megszórjuk a nyári töltött káposzta tetejét! Ennyi és kész is. Friss, üde, nyárias ízek, mennyei aromák! Jó étvágyat!

A bejegyzés trackback címe:

https://henisutneked.blog.hu/api/trackback/id/tr357612472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása