Sütés-főzés, ahogy te is szeretnéd

HENI SÜT NEKED

Az a csodás sonkás tészta

2017. március 08. - Heni süt neked
Ugye a nagy gasztro-forradalomban sem feledjük el azokat a csodás hazai alapételeket, amik az egyszerűségük és finomságuk miatt évtizedek óta szerepelnek a családok asztalán nagy rendszerességgel? Ilyen étel a sonkás tészta is, amit legtöbbször a húsvétról megmaradt sonkából szoktunk elkészíteni, de szinte bármikor megcsinálhatjuk, ha vágyunk rá. Eszünkbe juttatja nagyanyáink, anyáink ízeit, zamatait. Ami kicsit olyan, mint egy madeleine süti: amint az első falat a villáról a szánkba jut, azonnal előjönnek képek, hangulatok, illatok. Kinek mi. Nekem pl. Pancsúr, aki vigyázott rám alsótagozatos koromban, miután én nem jártam napközibe.
A Böszörményi úton laktunk Budán, és a Mackós suliba jártam. Így azokkal az osztálytársaimmail, akik szülői döntés miatt szintén kihagyták a napközi intézményét, suli után hazaindultunk. Csuda egy csapat voltunk, fiúk-lányok vegyesen, az osztály erős magja. Mikor elérkeztünk a Királyhágó utcába, én befordultam, hogy felugorjak Pancsúrhoz. Nem is tudom az igazi nevét, talán Anna volt. Olyan 40-es, nekem akkor néni, persze. Mindig a konyhában voltunk, ahol én a ebéd után a leckét írtam, ő pedig tett-vett. Mindig együtt hallgattuk a rádió Kettőtől Ötig c. műsorát egy Sokol rádión. Itt hallottam először Gálvölgyi Jánost és (Takács Marikát). Pancsúr nem volt egy beszédes típus, nem sokat beszélgettünk, de mindig nagyon kedves, mosolygós volt. Tele volt halk szeretettel. Néha felkuporodtam a konyhaablak előtti székre és vágyakozva néztem a szemközti ablakot, a lakásunk ablakát, hogy mikor gyúlnak ki a fények, mert az azt jelentette, hogy hamarosan jön értem az Anyukám.
Na, szóval nekem ezt jelenti a sonkás tészta.

sajtos-sonkas_teszta.jpg

Hozzávalók:

  • 50 dkg kocka tészta - gm diétában gm tészta
  • 30 dkg sonka
  • 0,5 l tejföl - lm diétában lm joghurt
  • 2 db tojás
  • só, bors
  • kevés zsiradék (olaj, libazsír, kókuszzsír)

sajtos-sonkas_teszta3.jpg

Elkészítése:

Melegítsük elő a sütőt 190 fokra.

Főzzük ki a tésztát lobogó, sós vízben. Egy nagyobb tálban keverjük ki a tejfölt és a tojást, sózzuk, borsozzuk. Sóval csak csínján, mert a sonka maga is sós. Kevés zsiradékon pirítsuk meg a felkockázott sonkát. Tegyük bele a zsírjából kiemelt sonkát a tejfölös keverékbe.Keverjük hozzá a kifőtt tésztát. Egy serpenyőt kenjünk ki a visszamaradt zsiradékkal, majd öntsük bele a tejfölös tésztát. Toljuk be a sütőbe és kb. 35-40 percig süssük 190 fokon, amíg a teteje nem lesz szép aranybarna. Egy kis grillezéssel is rásegíthetünk erre, de nem fontos. Formás szeleteket szedjünk tányérra, és ízlés szerint egy ki savanyút is kínálhatunk hozzá. A cékla és az almapaprika, avagy a csemege ubi nagyon passzol hozzá. De én igazán savanyított szilvával imádom.

Jó étvágyat hozzá!

sajtos-sonkas_teszta4.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://henisutneked.blog.hu/api/trackback/id/tr912264056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Esthajnal57 2020.04.19. 16:27:12

Kedvenc tészta nálam is. A tojást szétválasztom és a fehérjét habbá verem. A végén lazán beleforgatom és úgy megy a sütőbe.

Heni süt neked · https://www.facebook.com/henisutneked/ 2020.04.19. 16:29:55

@Esthajnal57: szuper ötlet! könnyűvé, lazább állagúvá teszi!
süti beállítások módosítása