Sütés-főzés, ahogy te is szeretnéd

Grillezett barack mandula morzsával

2018. július 05. - Heni süt neked

Bár kicsit korábban, de már javában benne vagyunk az őszibarack szezonban. Bevallom, elfogult vagyok ezzel a gyümölccsel kapcsolatban. Imádom. Kicsit úgy vagyok vele, mint Gombóc Artúr a csokival. Szeretem csak úgy beleharapni a lédús húsába, limonádéba beleszeletelni sok jéggel, salátához felkockázni, húshoz sütni, ízes, fűszeres chutneyként, és nem utolsó sorban édességként mézzel grillezni és vanília fagyival találni. Pont úgy, mint ebben a receptben. Mennyei, csodás, leírhatatlan ízbomba. Muszáj kihasználni minden percét a barack idénynek, mert sajnos mint minden jónak, ennek is hamar vége lesz.

Szóval irány a piac, és tessék rendszeresen vásárolni ebből a finomságból, amíg még lehet!

4_4.jpg

Hozzávalók:

a morzsához:
  • 10 dkg liszt - gm diétában Shar lisztkeverék, vagy rizsliszt
  • 5 dkg cukor - vagy ennek megfelelő sütésálló édesítőszer
  • 3 ek pirított mandula darálva
  • késhegynyi sütőpor
  • csipetnyi só
  • 3 ek vaj/margarin
  • 1 tk vanília kivonat
a barackhoz:
  • 6 db őszibarack
  • 2-3 ek méz

 fotojet_2.jpg

Elkészítése:

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra!

Egy sütőpapírral béleljünk ki egy tepsit, majd szórjuk rá a cukor, liszt, darált mandula, só és a sütőpor keverékét. Öntsük hozzá a megolvasztott vajat és a vanília kivonatot. Az ujjainkat használva keverjük egyneművé az egészet, amíg apró kis morzsákká nem alakulnak. Terítsük jól szét a sütőpapíron, majd toljuk az előmelegített sütőbe 10 percre. Majd fordítsuk meg a tepsit és süssük újabb 8 percig, hogy minden részén egyenletesen megpiruljon. Majd vegyük ki és hagyjuk szobahőmérsékletűre kihűlni.

A grill serpenyőt forrósítsuk fel, majd kenjük ki egy kevés vajjal. A félbevágott barackok vágási felületénél kenjük le mézzel, majd lefele fordítva tegyük a serpenyőbe, ahol kb. 5-10 percig süssük, most már takarék lángon, hogy karamellizálódjon, de ne égjen meg.

Tálaláskor kenjük még meg a maradék mézzel, majd szórjuk meg a pirított morzsával (a maradék morzsát egy jól záródó üvegbe tegyük, hogy a későbbi édességekhez fel tudjuk használni).

Ínyencek egy-egy gombóc vanília fagylaltot tegyünk a barackokra. Tökéletes ízélmény, amikor a forró őszibarackokon lágyan megolvad a jéghideg fagylalt. Csodás és nagyon egyszerű finomság ez a desszert, amit bárki, bármikor el tud készíteni. Szerintem kihagyhatatlan.

Jó étvágyat hozzá!

Posztjaimat megtaláljátok a FaceBook oldalamon, és az Instagramon is.

5.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://henisutneked.blog.hu/api/trackback/id/tr714093777

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.