Sütés-főzés, ahogy te is szeretnéd

Tökleves, füstölt tarjával gazdagítva

2019. szeptember 19. - Heni süt neked

Van egy olyan tökfajta, hogy milánói tök. Egy csoda. A piacon egy termelő mutatta, én pedig nagy lelkesedésemben vettem is belőle vagy 2 kilónyit. Az egészet úgy képzeld el, mint a görögdinnyét. Méregzöld a héja, olyan kerek a formája is. Ha félbe vágják, akkor gyönyörű, sárga a húsának a színe. Ennyit láttam, amikor megvettem. De a felfedezés az igazi csodája akkor jött, amikor elkezdtem dolgozni vele. Az ötlet egy füstölt tarjás tökleves volt. Ehhez felkockáztam nagyobb darabokra, miutánna héját levágtam, és elkezdtem főzni. Ez a tök meg sem közelíti a sütőtökök vagy a főzőtök hamar szétfövő puhaságát. A milánói tök textúrája tömör, nem esik szét, sokkal jobban kezelhető. Ízre, mint a többi tök, abban nincs különbség.

A lényeg, hogy ebből a csodás, számomra eddig teljesen ismeretlen fajtából klszítettem ezt az alábbi finomságot. És milyen jól tettem. Halkan megjegyzem, hogy a szomszédaimat is megörvendeztettem vele, egyrészt mert szerettem volna velük is megismertetni ezt a zsenális tökfajtát, másrészről mert megint túlvásároltam magam :)

Annyit hozzátennék még a milánói tök sztorihoz, hogy ez a fajta tökéletesen alkalmas arra, hogy rántsuk, grillezzük, pörköltöt vagy bármilyen ragut készítsünk belőle. Nem fő szét, egyben marad, nincs annyi víz benne, mint fajtatársaiban, és mint említettem textúrája sokkal tömörebb. Így a főzési ideje is (picit) hosszabb.

De lássuk az én töklevesemet, hogy sikerült.

to_kleves_fu_sto_lt_tarja_val.jpg

Hozzávaló

  • 50 dkg tök
  • 3 szál sárgarépa
  • 25 dkg füstölt tarja
  • 1 fej vöröshagyma
  • friss csombor, vagyos borsikafű - persze szárítottan is tökéletes!
  • 2 l víz
  • 1 ek olaj
  • őrölt bors
  • 1 dl tejföl - ln diétában növényi vagy lm tejföl

Így néz ki a milánói tök nyersen:

img_9127.jpg

Elkészítése:

A hagymát kockázzuk fel és az olajon dinszteljük meg. Adjuk hozzá a felcsíkozott füstölt tarját, pirítsuk le. Tegyük hozzá a vékonyra felkarikázott sárgarépát. Fűszerezzük borssal. Öntsük fel vízzel, fűszerezzük! Forraljuk fel, majd kisebb hőfokon hagyjuk főni 15 percig. Majd adjuk hozzá a nagyobb darabokra felkockázott tököt, és főzzük további 10 percet. Vigyázzunk, hogy a tök ne főjön szét! Ezzel el is készült a levesünk!

img_9128.jpg

A hozzáadott csombor, a füstölt hús zamata, és a tök, valamint a répa egységes textúrája és íze mennyei harmóniát eredményez ennél a levesnél. Hagyományos ízek, mégis kicsit különleges megoldás. 

Tálaláskor egy evőkanál tejföllel kínáljuk, ami tökéletesen passzol, egységessé teszi a leves ízvilágát. Ne is beszéljünk a lé selymességéről! :)

Jó étvágyat hozzá! 

Posztjaimat megtaláljátok a FaceBook oldalamon, és az Instagramon is!

img_9129.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://henisutneked.blog.hu/api/trackback/id/tr815125928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.