Amikor anyukámékhoz mentem vasárnaponként a családi ebédre, húsleves szinte mindig volt az asztalon. Édesanyám már tudta előre, hogy a cérnametéltet előre oda kell, hogy adja, mert nekem az előétel az volt, hogy az általa készített "erős pistát" összekevertem a tésztával. Isteni volt. Utána jött a leves üresen, vagyis a zöldségekkel és a hússal.
Tőle tanultam, hogyan lehet a legegyszerűbben elkészíteni a szinte mindenben használt csípős paprikakrémet.
Ennyi kell csak hozzá:
Ez 3 kg cseresznyepaprika, 2 kg kaliforniai (ezer éve nem láttam igazi pritaminpaprikát), kilónként 10 dkg só, vagyis ez esetben félkiló (tengeri) só. A csípős paprikát nem magoztam ki, hisz abban van az ereje, csak a szárát csíptem le, a kaliforniait kicsumáztam.
Eredetileg húsdarálón kellene ledarálni, de nekem az nincs. Maradt tehát a jól bevált aprító. Tökéletesen összevágta pépesre. Ezek után lesóztam a darálmányt (van ilyen szó?) és egy éjszakát hagytam állni. Persze nem kell ennyi idő neki, de mivel tegnap késő este készítettem el a krémet, már nem volt kedvem az üvegek csírátlanítására a mikróban.
Másnap azonban könnyedén túlestem ezen, és már adagoltam is a csípős, tartósítószer mentes, és mindössze 3 alkotóelemből álló ízesítőt. Jöhetnek a finom ételek, jöhet a tél, én csak benyúlok a kamrába... :)