Sütés-főzés, ahogy te is szeretnéd

HENI SÜT NEKED

Bazsalikomos sörös-sajtos csirketekercs

2018. augusztus 10. - Heni süt neked

Itt a színvallás ideje. Imádom a göngyölt húsokat. Szeretem, ahogy valamivel meg vannak töltve, ahogy ropogósra sülnek, miközben belül szaftosak, ízesek. Elég régen készítettem már ilyet, tehát épp eljött az ideje.

Először is bepácoltam a filézett csikecombokat finom, paprikás mustárba, borsba, és bátrak előnyben jeligére chilikrémmel. Betettem egy edénybe, ahol nyakonöntöttem egy üveg (0,33 l) sörrel, aztán betettem a hűtőszekrénybe, hogy 24 órán át pihenjen a sörfürdőben. Imádok sörrel főzni, mert nem csak az étel kapja meg ezt a különleges ízt, de főzés közben én is kortyolgatva élvezhetem minden jéghideg cseppjét.

A sörpác nem megszokott, de igen jófajta módja a húsok ízesítésének. Egyrészről a sör szénsavtartalma, másrészt az összetevői tökéletesen alkalmasak arra, hogy a mustár savasságának segítségével átjárják a hús rostjait. Sózni nem szabad még ilyenkor, de bors az mindenképp menjen bele, főleg, ha frissen őrölt. Hát ezek az alapok, de lássuk mi kell hozzá, és pontosan hogyan is készül!

img_5528_ma_solat_1.jpg

Hozzávalók:

  • 4 db kifilézett csirkecomb
  • 1 cs. friss bazsalikom
  • 1 ü. (0,33) Hop Quijote IPA sör - Reczer Collabrew sorozat darabja
  • 3 ek parpikás, fokhagymás mustár
  • 1 ek chilikrém - én esküszöm a Mon Jardin Africára
  • só, bors, fokhagyma
  • 1 db gyümölcsös chili paprika
  • 25 dkg mascarpone
  • kevés olívaolaj

so_ro_s_csirkecomb.jpeg

img_6889_ma_solat.JPG

Elkészítése:

Melegítsük elő a sütőt 200 fokra!

Vegyük ki a pácból a húst, és a bőrös részét itassuk le papírtörölközővel. Fektessük le egy deszkára. A belső részére, amin a mustáros pác van, tegyünk pár levél bazsalikomot, és egy-két karika chilipaprikát. Tekerjük fel olyan szorosra, amennyire csak tudjuk (ha szükséges hústűvel rögzítsük), sózzuk meg alaposan a tetejét, ettől lesz majd ropogós a bőre. Majd egy serpenyőben forróra hevített olajon süssük át pár percig minden oldalát, hogy megkapja a bőrét és összeugorjon a hús, ezzel is tartva göngyölt formáját. Ezek után tegyük be a sütőbe, ahol 30-40 percig süssük 200 fokon, ha lehet légkeveréses üzemmódban. Ilyennek kell lennie:

img_5512_ma_solat.jpg

Amíg sül, készítsük el a mártást. Egy serpenyőbe tegyük bele a sörös páclevet (mindent szeretek felhasználni, és amúgy is a páclé minden esetben csodás alapja szósznak), adjuk hozzá a mascarponét, 1 evőkanálnyit a fűszeres mustárból, a szétnyomkodott fokhagyma gerezdeket, valamint a felkarikázott chilipaprikát. Forraljuk össze az egészet, sózzuk, borsozzuk. Ezzel a mártás is elkészült. Csodás, sárga színét a mustártól kapta.

img_5525_ma_solat.jpg

Már csak a tálalás van hátra.

img_5519_ma_solat.jpg

Köretként kínálhatunk mellé sült parázsburgonyát, vagy zölséges kuszkuszt, de bevallom ebben a melegben magában, egy kis salátával nekünk épp elég volt. A mártás krémes, pikáns, különleges, a csirketekercs a benne lévő bazsalikomtól és chilipaprikától mennyei zamatot kapott. A csirkecomb előnye, hogy sütés közben is szaftos, ízletes marad a húsa, míg a bőre kívül gyönyörű aranybarnára sült és nagyon ropogós lett. Ez a kombináció így együtt igazán pazar. Egy pohár sörrel kínáljuk!

Jó étvágyat hozzá! 

Posztjaimat megtaláljátok a FaceBook oldalamon, és az Instagramon is!

ipapost_poha_r_1_of_1.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://henisutneked.blog.hu/api/trackback/id/tr5014163061

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása