Sütés-főzés, ahogy te is szeretnéd

HENI SÜT NEKED

NEM lecsó, ez jobb annál

2018. szeptember 26. - Heni süt neked

Ha már unod a lecsót (bár szerintem megunhatatlan), de mégis ízvilágában hasonlót szeretnél, de mégsem azt, akkor ezt az ételt neked találták ki!A szezon finisében muszáj elkészíteni! Ez ugyanis egy sütőben, öntöttvas lábasban sült, patiszonos, kolbászos, zsályás,  fokhagymás, füstölt paprikás ízorgazmus. 

Az ötletet egy ismerősöm FB posztja adta, amikor feltett egy képet, amin tökös lecsót készítenek. Megkívántam ezt az ízt, de valami kis csavart szerettem volna tenni bele, jó szokásomhoz híven. Így a tökből patiszon, a gázon főzés helyett sütő lett. Az a nagy előnye a patiszonnak, hogy nem fő úgy szét, mint a főzőtök, tömöttebb a szerkezete, a húsa. Ehhez jött a zsálya különleges aromája, amit valljuk be őszintén, nem szoktunk ilyen ételbe tenni. Pedig de rosszul tesszük! Zseniálisan harmonizál a főtt csillagtök krémes állagú, de semleges ízéhez. Persze tettem bele pár szem paprikát, kicsiket, erőset, színeset. És azért egy paradicsom is csak beficcant. Persze rengeteg hagyma, fokhagyma kísérte ezt a mennyei kombinációt. 

img_6204.jpg

Hozzávalók 2 főre:

Melegítsük elő a sütőt 200 fokra!

  • 1 közepes patiszon (csillagtök)
  • 1 szál jó minőségű lecsókolbász vagy füstölt
  • 1 NAGY fej vöröshagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1-1 paprika (legyenek kis lecsópaprikák, amik már bepirosodtak és egy hegyes, csípős is)
  • 1 db paradicsom
  • 5-6 zsályalevél (friss) vagy szárított zsálya 
  • 1 ek libazsír
  • só, bors, (füstölt) fűszerpaprika

Elkészítése:

Legjobb öntöttvas lábosban elkészíteni (mert ettől olyan zamata lesz, mintha bográcsban készítettük volna, pláne ha hozzáadjuk a fütölt fűszerpaprikát...), de ha nincs se keseredjen el senki, mert lehet ez Römertopf vagy egy tetővel rendelkező jénai is! :)

Naszóval, tegyük az edénybe a libazsírt, rá a laskára vágott hagymát, erre a kolbász karikákat, most jöhet egy kis só és bors, valamint a fütölt fűszerpaprika réteg, majd tegyük rá a hüvelykujjnyi kockákra vágott patiszon, a felkarikázott paprika felét és a negyedelt paradicsomot. Újabb enyhe sózás, borsozás következhet, no és a kihagyhatatlan zsályalevelek. Ezt fedjük be a maradék csillagtökkel és paprikával. 

Maradt szalonna bőrkém, amivel megkoronáztam az egészet, majd 1 dl vizet öntöttem rá, csak azért, hogy a sülés közben ne égjen le, mert levet csak később fog ereszteni. Fedjük le és tegyük a sütőbe, ahogy 45 percig süssük (légkeveressel, ha lehet), majd fedő nélkül további 20 percet. Így a eletkezett szaft kissé lesül és besűrűsödik, a teteje és legfőképp a szalonna bőrke ropogósra megsül.

Rizzsel vagy kenyérrel javaslom tálalni. Valóban mennyei! Egy lecsó, ami mégsem az :)

Jó étvágyat hozzá! 

Posztjaimat megtaláljátok a FaceBook oldalamon, és az Instagramon is!


img_6206.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://henisutneked.blog.hu/api/trackback/id/tr7214240061

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása