És igen! Eljött az idő, amikor már nyugodtan készíthetünk kicsit zúzósabb kajákat is, mert jól esik egy kis meleg, tartalmas étel. Persze megint az "egyszerű, de finom" gondolat jegyében, ami ráadásul hamar elkészíthető, még egy kezdő konyha felfedező számára is... Az ötletet egy étteremben felszolgált köret adta, amit jól átgondoltam és a hagyományaimhoz híven csavarintva tárok most Önök elé:
Hozzávalók 2 fő részére:
- 3-4 db nagyobb burgonya
- 1 nagyobb fej lilahagyma
- 3-4 gerezd fokhagyma
- 15 dkg erdélyi húsos szalonna
- só, bors, fűszerpaprika
- zsiradék
- víz
Elkészítése:
nagyobb kockákra felvágom a lilahagymát, kisebbekre a szalonnát és a krumplit. Először egy serpenyőben elkezdem a zsiradékon lepirítani a szalonnát és a hagymát. Sózom,borsozom. Ha már jól összepirult, akkor hozzáadom a fokhagyma gerezdeket, amit egy kés lapjával szétnyomtam és felaprítottam, majd a krumpli is sorra kerül. A legvégén megszórom egy kevés fűszerpaprikával, bátrabbak nyúljanak nyugodtan a csípős fajtához! Majd felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje. Majd nagy lángon fedő nélkül hagyom, hogy puhuljon a burgonya és lassan elfője a levét. Akkor jó, amikor már kicsit kezd odakapni az alja, megpörkölődik. Ekkor már kész is ez a csodás, ízletes egytálétel, amit jószívvel ajánlok mindenkinek. Egy pohár fröccs hozzá? Ugye elgondolkodtató ajánlat... :)
Jó étvágyat kívánok!