Tavaly összeismerkedtem Sándorommal, aki a Pozsonyi úton élt, és akinek sikerült átmenetileg fedélt biztosítani a téli hónapokra. Köszönet érte a háznak, aki befogadta a volt légópincébe. Azóta van nyugdíja, albérlete (egy szerény megoldás, de van). Ő már révbe ért. Köszönet érte mindenkinek, aki segített.
Persze Sándoromon kívül még rengeteg embernek van szüksége segítségre. Így aztán idén január 18-án, amikor már lefutott a decemberi nagy szeretethullám, és már nem volt annyira fontos a hajléktalanokra az odafigyelés, akkor jó pár ismerősöm és ismeretlen segítő összefogásával főztünk 50 liter gulyáslevest és az időközben összegyűjtött téli ruhákkal együtt szétosztottuk.
Most, hogy nyakunkon a hideg, a fagy, sajnos egyre aktuálisabb a segítség. Ezért most itt is kérek! Tudom, hogy nem szeret az ember használt alsógatyát és kopott zoknit kiadni a kezéből, de az utcán élőknek ez NAGYON FONTOS!!! Kérlek, hogy ebben is gondolkozzatok, amikor körbenéztek otthon már feleslegessé vált meleg cuccok után kutatva. Legyen kopott, lyukas, mindegy! A lényeg, hogy ne fázzanak! Továbbá szükség van takarókra, meleg pulcsikra, pólókra, trikókra, nadrágokra is.Főleg férfi ruházatra, cipőkre van óriási kereslet. Valamint konzervek, tápláló kaják, pl. csokik, nagyon kellenek! Ha van ilyened, keress meg itt! December 13-án, szombaton megyünk osztani, addig jöhetnek a cuccok :)
Aztán még tovább gondolva az egészet, a következőkre jutottam: amikor megyünk osztani ruhákat, élelmiszereket, akkor egy pohár forró levest is adhatnánk. Ehhez azonban szükség lenne pár dologra. Pl. hőtartó pohárra. KÉRLEK NE DOBD KI, GYŰJTSD ÖSSZE a "coffee to go"-s poharaidat, mert abban majd meg tudják fogni a forró levest, amivel megtöltjük (persze jó lenne elmosva megkapni). Aztán zacskós levesporokra. Továbbá aki jön osztani, és van otthon termosza, az hozza magával. Ugyanis abba főzném le a leveseket indulás előtt. Láttok erre esélyt? Nagyon jó lenne és hasznos. Próbáljuk meg! KÖSZÖNÖM NEKTEK! Mindent, amit eddig is már segítettetek. Nagyok vagytok! Szívetek van! Büszke vagyok és hálás, hogy ilyen embereket ismerhetek, mint TI!