Sokadszorra nézem a Julie & Julia című filmet. Szeretem. Tanulok belőle. Nem recepteket, inkább mentalitást. Bár tudom, hogy térben és időben is (no és még sok mindenben) eltérő az életünk, egy közös pont azért teljesen biztosan van: az ételekhez fűződő rajongásunk olthatatlan. Nem vagyok séf, csak egy lelkes amatőr, aki szereti a minőségi alapanyagokat és az azokból elkészíthető ételek variációit. Ha hibázom, az is benne van a pakliban. Múltkor például, amikor a kedvesem (aki rendszeresen segít olykor bolondos ötleteim megvalósításában), megkívánt valami egyszerű ételt, hát sikerült úgy elsóznom, hogy na. De hát van ilyen is :)

Tavaly októberben kezdtem el blogot írni annak ellenére, hogy pontosan tudtam, mennyi gasztroblog van ma Magyarországon. Mégis úgy gondoltam, hogy megmutatom magam, az én "henis" főzésemet, ami abszolút nem hibátlan, sőt! Maradjunk annyiban, ha főzöl, van mit elrontani :) Azzal is tisztában vagyok, hogy ma már nem lehet semmi igazán újat kitalálni, ha az alapízekre gondolunk, és nem Heston Blumenthalra. :) Ez valami olyasmi, mint a zene, a dalok: hiába jönnek az új számok, valami mindig visszaköszön egy (jóval) korábbi szerzeményből.

Ezektől függetlenül kitartó vagyok és ugyanúgy szeretek főzni. De most rájöttem valamire. Azzal, ha csak egy rövid introt írok, hogy épp mi ihlette az adott étel elkészítését, valamint leírom az alapanyagokat és az elkészítés módját, még nem lesz más vagy több, mint egy szakácskönyv oldala. A blog viszont személyes. És bár rohanó életünkben egyre kevesebb idő - vagy mondjuk úgy - türelem van arra, hogy az emberek elolvassanak egy hosszabb bejegyzés, az arany középutat választva lenne célszerű személyesebbé tennem írásaimat.

Igen, és erre a film döbbentett rá. És mivel én is kellően hiú vagyok, ezért azt szeretném, ha minél többen olvasnának. Feltételezve azt, hogy van is rá indokuk.

Szóval start Nyúl után, kicsit másképp, de maradva Heninek, aki süt, de leginkább főz neked! :)