Sütés-főzés, ahogy te is szeretnéd

HENI SÜT NEKED

Piacolás után, az ősz íze a számban...

a blogger, ha piacol

2014. október 27. - Heni süt neked

Vasárnap délelőtt. Szimpla piac. A barátnőmmel úgy gondoltuk, hogy ha ő is magához tért a szombati kiruccanása után, értem jön, és kimegyünk piacolni. Ő még sosem volt... Csodálkoztam is, mert általában a dolgok ütőerén tartja a kezét, de ez valahogy kiesett neki. Na, de most! Mint egy gyerek a cukorka boltban.Kerekre nyílt szeme elsőre nem is tudott minden élményt befogadni, volt, hogy kétszer mentünk körbe, hogy ki ne hagyjuk valamelyik árust. Lépkedett a tömegben utánam, törtem neki az utat, mint aki a hazai pálya előnyét élvezi :) Rengetegen voltak megint kint, és a legtöbben turisták voltak. Bea is kicsit olyan volt. Mindent lefotózott, mindenre rákérdezett, minden megkóstolt. És vásárolt. Ahogy én is.

beapiac.jpg

Az eredmény a következő lett.

alapanyagok_kicsi.jpg

Mindent persze nem használtam fel azonnal, de nagyon vágytam egy igazi őszi, színkavalkádos, ízes egytálételre. Így jött létre a minden finomságot tartalmazó csoda. Összevágtam kockára mindent: sütőtököt, céklát, sárgarépát, krumplit, szárzellert, kápia paprikát, lilahagymát, vöröshagymát, fokhagymát és gyömbért. Ez utóbbit megpróbálom mindenbe belecsempészni. Egyrészt mert szeretem az ízét, másrészt mert ősszel és télen gyakran fogyasztom, mert mindenre jó: gyulladáscsökkentő, immunerősítő, fájdalomcsillapító, gyorsítja az anyagcserét, antioxidánst tartalmaz. Ezek miatt leforrázva teaként használom, de kiváló fűszer alapvetően.

ősz a serpenyőben_kicsi.jpg

Olívaolajon pirítottam kicsit, majd felöntöttem egy kis vízzel, hogy puhulni tudjon. Chilis sóval, borssal fűszereztem csupán, hiszen olyan sok ízt ad ez a sok zöldség, hogy nem szabad elnyomni ezeket. Hozzávetőlegesen 10 percig pároltam, majd a fedőt levéve kicsit lesütöttem a szaftját újabb 5-7 perc alatt. Megint egy ízkavalkádot sikerült összehozni. Nagyon ajánlom mindenkinek, még a nagy húsevőknek is be fog jönni. Próbáljátok ki, megéri!

ősz a tányéron_kicsi.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://henisutneked.blog.hu/api/trackback/id/tr266837779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása