Még kicsi voltam, amikor izgatottan figyeltem, lestem, ahogy a nagymamám a deszkáról szaggatta le késsel a nokedlit. Mint a villám. Csak úgy repkedtek a kis tésztadarabok. Hol a forró vízbe, hol a paprikás krumpliba. Hiszen ő mindig így készítette. Nokedlit főzött a kis kolbász darabkák és a krumplikockák közé. A fűszerezéssel sem bajlódott sokat,só bors, fűszerpaprika, csipet majoranna. Mindig azt mondta: Hagyjuk a zöldségek, a húsok eredeti ízét érvényesülni. A savanyúság azonban elengedhetetlen kísérője egy jó paprikás krumplinak! Nem volt egy nagy konyhatündér, de amit tudott, azt nagyon tudta. Azt mind az édesanyjától tanulta. Mi meg tőle az édesanyámmal... Én pedig most nektek adom tovább...

Kedves ismerősöm tegnap megosztott egy posztot a Facebook-on: "Merész képzettársítás, de engedjétek meg nekem. Halottak napján süssetek, főzzetek a nagymamák, dédik receptjeiből valami finomat! Készítés közben idézzétek fel elhunyt szeretteitek emlékét, gondoljatok rájuk hálával, szeretettel, hívjátok meg őket az asztalotokhoz!"
Igazad van, Gica! Így is lehet...