Ez egy csoda. Carmelita szelet. Ez a neve. Ez amúgy egy varázsszó, mert amint kimondod, meg akarod sütni. Ha megsütötted, azonnal bele akarsz harapni. Ha beleharaptál, azt érzed még, még, még! És úgy érzed ebből soha nem elég. Mert ez egy csoda..
Hozzávalók:
- 15 dkg vaj
- 15 dkg barna cukor
- 1 tk. vanília kivonat (ha nincs, akkor vaníliás cukor 5 tasak, ennyivel kevesebb barna cukor kell azonban)
- 20 dkg apró szemű zabpehely
- 20 dkg liszt (gm diétában rizsliszt)
- 1 tk. sütőpor
- 1/2 tk. só
- 1 zacskó (kb. 35 szem) lengyel tejkaramella (kínai piacokon még kapni, de más is jó persze)
- 2 dl habtejszín
- 25 dkg étcsoki chips
- + 2 dkg vaj a kikenéshez
Elkészítése:
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Egy nagyjából 20 x 20cm-es tepsit béleljünk ki alufóliával, majd kenjük meg vékonyan olvasztott vajjal (egy ecset nagy segítség ilyenkor). Az alufólia megkönnyíti majd a tepsi elmosását, mert nem fog leragadni pl. a karamell.
Olvasszuk meg a 15 dkg vajat, öntsük ki egy mély keverőtálba. Hagyjuk kicsit kihűlni, majd adjuk hozzá a cukrot, vaníliát és keverjük addig amíg teljesen sima és selymes nem lesz. Ekkor tegyük hozzá a lisztet, zabpelyhet, sütőport, a csipet sót. Teljesen keverjük egyneművé. A tészta felét öntsük bele a tepsibe, simítsuk el el spatulával vagy egy kanál hátával. Ez egy morzsás állagú tészta, nem kell megijedni tőle! Süssük 10 percig.
Amíg sül elkészíthetjük a karamell szószt. Egy vastagfalú lábosba öntsük ki a habtejszínt, adjuk hozzá a tejkaramella darabokat és olvasszuk őket össze közepes hőfokon. Kevergessük folyamatosan, nehogy odakapjon. Tegyünk bele fél tk. sót, 10 perc elteltével vegyük ki a tepsit a sütőből és szórjuk meg a csoki chips-el. Óvatosan öntsük a karamellt a csoki darabok tetejére, majd morzsoljuk rá a maradék tésztát. Tegyük vissza a sütőbe az egészet újabb 15-20 percre (figyeljük, mert minden sütő másképp süt), amíg a szélei aranybarnák lesznek, a közepe pedig, mint a láva, úgy bugyog. Ekkor vegyük ki és hagyjuk kihűlni, pihentessük szobahőmérsékleten kb 4 órát vagy egy egész éjszakát.
Tudom, nehéz ellenállni neki, de amíg meleg, nem lehet rendesen szeletelni, de enni se nagyon, mert a forró karamell megégeti a kezünk és a szánk egyaránt. Hűtőben felgyorsíthatjuk ezt a folyamatot, de akkor nemfog olyan szépen és buján folyni a karamell. A lényeg, hogy jól hűljön ki, hogy szeletelni és enni is élvezettel tudjuk. Sokáig eláll ez a süti, bár nem hiszem, hogy lenne ideje rá... :)
Jó bűnözést kívánok! Mert ez az, bűnös csábítás, aminek nem lehet nemet mondani!