Nincs is jobb, mint egy jól ízesített sült, ami ropogós, fűszeres kérgével elvarázsol, omlós állagával pedig elandalít. Teszi mindezt akkor, amikor a villánkra "felépítjük" a tökéletes falatot és élvezettel betoljuk a szánkba. Ott aztán a zamatok kiszabadulnak, a hús szinte szétomlik. Mi pedig elégedett hümmögéssel adjuk a világ tudtára: igen, ez az! Az ízvilág harmóniája.
Ezután a lírai bevezető után térjünk a lényegre! Hiszen eddig el is kell jutni. Meg kell sütnünk a világ legegyszerűbb, mégis legízesebb mustáros-chilis tarjáját.
Hozzávalók 2 személyre:
- 4 szelet csont nélküli tarja
- 3 ek. (tárkonyos) mustár
- 2 ek édes chiliszósz (ez pl. házi - nagyon egyszerű az elkészítése)
- só, bors
- olaj a sütéshez
Elkészítése:
Nem árt előző éjjel bepácolni, de ha elfeledkezünk róla, vagy hirtelen jut eszünkbe elkészíteni, akkor pácolás nélkül is kitűnő lesz a eredmény.
A hússzeleteket kicsit és gyengéden klopfoljuk át, de csak annyira, hogy a rostok enyhén meglazuljanak, és képesek legyen megukba szívni a fűszeres aromákat. Sózzuk, borsozzuk, majd kenjük meg a mustárral mindkét oldalukat, végül a chiliszószból vegyük ki a fokhagymás chilidarabokat, hátrahagyva a levet. Forró sepenyőben hevítsünk olajat, majd hirtelen süssük ki a húst. Mindkét oldalán 2-3 percig, így a meglazult rostok összeugranak, bezárva a már beszívott ízeket és a saját levét is.
Ezután tegyük az előmelegített sütőbe, ahol 200 fokon kb. 20-25 percig sütjük, puhítjuk a húst. Akkor jó, amikor gyönyörű aranybarna színt kap, a külseje ropogós, az állaga onlós, puha.
És elérkeztünk a tökéletes falat fogalmahoz. Ez valószínűleg mindenkinek mást jelent. Nekem azt, amikor egy ilyen csodás húshoz a villára pakolok a köretből (ehhez fantasztikusan passzol a zeller-, vagy krumplipüré, de a ropogósra sült édesburgonya hasáb, vagy a sima rósejbni is), és végül megkoronázom egy darabka savanyúsággal. Na, EZ kérem szépen a tökéletes falat, aminek elfogyasztása kéjes nyögdécselések közepette nyújt már-már gasztro-erotikus élvezetet.
Jó étvágyat!
Posztjaimat megtaláljátok a FaceBook oldalamon, és az Instagramon is.